Ahol megváltozott a termőhely, vagy valamilyen okból kifolyólag nincs természetes újulat, ott nincs remény az erdők olyan típusú kezelésére, mint az örökerdők esetében. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ilyen helyeken található erdők ne lennének megújíthatóak, csak más módszereket kell előtérbe helyezni: az erdő megújítása ilyen esetekben mesterséges úton történik.
A Duna menti területeken jórészt ültetvényszerű nemesnyár-gazdálkodás folyik. Ezeken a területeken teljes talajelőkészítést (tuskófúrást, talajforgatást) követően, csemetekertben nevelt csemetékkel (gyökeres dugványokkal) hajtjuk végre az erdősítést. Az ilyen módon kezelt erdőkben több évig traktorra függesztett tárcsával sorközművelés, valamint többszöri nyesés is történik, hogy a fák egyenes, hengeres, ágtiszta törzset neveljenek. Ezek a nemesnyár faállományok mintegy 20-25 év alatt érik el a vágásérettségi korukat.
Síkvidéki területeken gyakran nem lehetséges az erdők természetes megfiatalítása, így szintén mesterségesen újítjuk fel erdeinket. Itt javarészt olyan fafajok találhatóak (pl. akác, erdei- vagy feketefenyő), amelyek telepítésével a korábbi gazdálkodók az Alföld erdőborítottságának növelését, a futóhomok megkötését tették lehetővé. Többnyire olyan erdőket kezelünk e területeken, amelyeknél az állomány egyidejű, rövidebb vágásfordulóval történő letermelése szükséges.
Az új erdő létrehozásához még elengedhetetlen a talaj teljes megmunkálása, amit kézi vagy gépi munkával történő csemeteültetés, makkvetés követ. Bár a környezeti viszonyokat az ember sok helyen az erdők számára kedvezőtlen módon befolyásolta (például a természetes vizek elvezetésével), az erdőterület továbbra is megmarad, és a gyorsan növő fafajok akár 10-15 év alatt az embermagasság többszörösére nőhetnek.
