Erdészt is kitüntetett a rendőrség az Államalapítás Ünnepén

554

Bucsek Gábor r. vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya 2017. augusztus 18-án elismeréseket adott át a Rendőrségi Igazgatási Központban az államalapítás ünnepe, augusztus 20-a alkalmából. Jorzsits Miklós, a Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészetének kerületvezető erdésze is a kitüntetettek között szerepelt.

Most először adták át 13 fő, köztük Jorzsits Miklós kerületvezető erdész részére a Budapesti Rendőr-főkapitányság által az idei évben alapított Budapestért Emlékplakettet, amelyet a főváros közbiztonságáért végzett tevékenységért, a rendőrséggel való példás együttműködésért, valamint kimagasló helytállásért és önfeláldozó magatartást tanúsító polgárok kapnak elismerésként.

Jorzsits Miklós, akinek munkásságáért 2016-ban a Pilisi Parkerdő Zrt. “Az év erdésze” díjat is megítélte 1977-ben kezdte meg pályafutását az erdőgazdaságnál. Budapest egyik leglátogatottabb erdeiben, a Hárs-hegyi kerületben dolgozó kerületvezető erdész kezének nyomát viseli többek között a hárs-hegyi örökerdő is.

A Pilisi Parkerdő Zrt. ezúton is gratulál és büszke Jorzsits Miklós elismerésére!

Forrás: http://police.hu