Közösen fejleszti a Halmi-erdőt Pestszentlőrinc Önkormányzata és a Pilisi Parkerdő

1843

A Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat 14 millió forintos támogatásával újultak meg a 18. kerületi Halmi-erdő parkerdei berendezései. Az együttműködés keretében a Pilisi Parkerdő Zrt. szakemberei új sportpályákat, információs táblákat és pihenőhelyeket építettek, továbbá kibővültek a játszóterek és megújultak az erdei padok a mintegy 250 hektáros erdőtömbben.
Ünnepélyes keretek között adták át a helyi lakosságnak a Budapest 18. kerületében található Halmi-erdő felújított parkerdei berendezéseit. A Kucsák László országgyűlési képviselő és Dömötör István alpolgármester részvételével tartott ünnepségen bemutatták a kerületi önkormányzat és az erdőterületet kezelő Pilisi Parkerdő Zrt. közötti hosszú távú együttműködést is, amely keretében idén minden korábbinál nagyobb mértékű, összesen 14 millió forintos fejlesztést hajtottak végre a helyiek által gyakran látogatott erdőtömbben.

A program során 1 millió forintot az erdő kitakarítására, a szemét elszállítására fordítottak, amit a régi berendezések felújítása és az új eszközök kihelyezése követett. A Sas utcai játszótérre 8 új játék került, de gondoltak a felnőttekre is, akik számára tornaeszközöket telepítettek. A Szálfa utcai pihenőhelyen egy 8×4 méteres fedett pihenő épült, hogy esős időben is használhatóak legyenek a tűzrakóhelyek is – ezek száma is bővült, összesen négy új piknikező helyet építettek ki. A felújítási program keretében, a sétautak mellett még 11 új pad-asztal garnitúrát és 4 támlás padot helyeztek ki, a sportolni vágyók pedig nemcsak az új tornaeszközöket használhatják, hanem a két kijelölt futó útvonal valamelyikét vagy a Közdűlő utcai erdei tornapályát is igénybe vehetik, amit szintén felújítottak. Ezen kívül megújultak még a Sas és a Szálfa utca végén található erdei focipályák, valamint a lábtengó- és a tollaslabda pályák hálótartó oszlopai.

„A 19. század végén alig 100 hektárnyi erdő volt város pesti oldalán, ami napjainkra több mint 2700 hektárra növekedett. Ebből közel 500 hektár a 18. kerületben található, a legnagyobb tömb a mintegy 250 hektáros Halmi-erdő. Ez a terület nemcsak oxigént termel és jó levegőt biztosít a helyi lakosoknak, hanem egészséges kikapcsolódási lehetőségeket is. Ezeket az igényeket igyekszünk kiszolgálni azzal, hogy parkerdőként kezeljük a területet. Ebben hosszú ideje nagy segítséget jelent a kerületi önkormányzat támogatása, aki felismerte, hogy az erdő fenntartása közös érdekünk. Bízom benne, hogy a mostani fejlesztéseink is hosszú távon szolgálják majd a helyi lakosságot” – mondta az ünnepélyes átadáson Rittling István, a Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészetének vezetője.

A főváros pesti oldalán a 18. kerület rendelkezik az egyik legnagyobb erdőterülettel. A legtöbb erdőt az 1950-es években telepítették, fő funkciójuk azóta is az élhető környezet biztosítása a nagyvárosi környezetben. Csak a Halmi-erdőben félmillió faegyed található, amelyek jelentős szerepet töltenek be a térség levegőjének tisztításában.