Vadgasztronómiai díjakat nyert a Pilisi Parkerdő Zrt. csapata

697

A Valkói Erdészet sikerrel mérettetett meg a Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztiválon: az erdészet területén található Isaszegi Vadászház őzpörköltje végzett az I. helyen a „Vadételek Asztala” kategóriában.

A soponyai Vadgasztronómiai Fesztivál történetében 2017-ben új időszámítás kezdődött, hiszen az idei évben már Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivállá bővült az évek óta nagy sikerrel megrendezett esemény. Az immár a határokon túlra is nyitott rendezvény célja a hazai vadhús fogyasztásának népszerűsítése, és a hazai feldolgozású vad megismertetése a szélesebb közönséggel.
A rendezvényen több ezer látogató vett részt, a főzőversenyre pedig összesen hatvan sokat próbált csapat nevezett. A versenyzők a reggeli sorsoláson kapták meg az elkészítendő vadhús fajtáját (őz, szarvas, vaddisznó, avagy muflon), a vadételek között egyaránt megtalálhatók voltak a klasszikus és a reformkonyha finomságai is.
Külön öröm, hogy a nemzetközi versenyen a már említett I. helyen túl a Pilisi Parkerdő Zrt. Isaszegi Vadászházának őzpörköltje egyúttal az igen megtisztelő „Erdei Ételek Mestere” címet is elnyerte.
A Pilisi Parkerdő Zrt. ezúton is gratulál a kimagasló sikerhez Szilágyi Ildikó főszakácsnak és a csapattagoknak: Soós Sándornénak, Panyor Diánának, Badáczy Lucának, Magyar Ferencnek, Kajon Jánosnak, Soós Gábornak és Kiss Bencének.

A Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivál további információ:
http://www.vadex.hu/hu/esemenyek/323-lezajlott-a-nemzetkozi-vadgasztronomiai-fesztival
Teljes eredménytábla:
http://vadgasztro.vadex.hu/eredmenyek/eredmenyek-2017