Szentfa-kápolna

    5158

    A hagyomány szerint 1885-ben, május első vasárnapján, két dömösi kisleány libákat legeltetett a falu mögötti mezőkön. Miután egy szép bükkfa alatt letelepedtek, az ég csodálatos kékre váltott, és felnéztükben Szűz Mária képét pillantották meg a fán a kis Jézussal. Mindkét alakon a Szent Korona, a fejük körül pedig glória látszott. Egy arra járó nagyobb gyermek gyorsan a faluba szaladt, a Dömösről hamar megérkező idősebb asszonyok szintén látták a képet. A csodafa így búcsújáró hellyé vált. Általában szombaton, este 9-10 óra tájban, teliholdkor volt látható a jelenés. Sokan láttak csillag glóriát a két alak feje körül, mások csak a csillagglóriát, megint mások csak csillagokat láttak.

    A kápolna a csodafa emlékét őrzi a kis tisztás mellett.

    Hol található?: Pilis - Visegrádi-hegység

    Kategória: Forrás

    Hogyan közelíthető meg?: Gyalog

    :

    :