Vizes élőhelyek
A vizes élőhelyeken általában nagyobb a fajgazdagság, mint a szárazabb területeken. A patakok, kisebb tavak környezetét mind a növényi, mind az állati táplálék bősége jellemzi. Sok itt a rovar, ezért az ezekre vadászó fecskéket, denevéreket is láthatjuk. A vizes élőhelyekhez kötődik az összes hazai kétéltű, és néhány hüllő, például a vízisikló. Az erdőben lévő legkisebb tavak is fontosak, hiszen ezek a kétéltűek szaporodóhelyei. Ezért is tartjuk fenn a pilisi erdei kistavakat rendszeres kotrással, melyet a szaporodási időszakot elkerülve végzünk. Magyarországon minden kétéltű és hüllő védett.
A sok faj közül csak néhányat emelünk ki, főként azokat, amik Fekete István műveinek gyakori szereplői. Nem mindegyikük kötődik kizárólagosan a vízhez. Az uhu jellemzően erdőlakó, a szajkó erdőben és lakott területen egyaránt előfordul. A zöld gyík is sokfelé előfordul.
1.Zöld gyík (Lacerta viridis)
Csusznak nevezi Fekete István a gyíkot általában.
A zöld gyík az egyik leglátványosabb hüllőnk. Hímje sárgás-világoszöld, világoskék nyakkal és fejjel, a nőstény zöldesbarna. Mint minden gyíkfaj, szeret napozni, így napos réteken, tisztásokon könnyen megfigyelhető.
Hazánk legnagyobb testű gyíkfaja. Ragadozó, elsősorban ízeltlábúakkal táplálkozik, de adott esetben kisebb madárfiókákat és kisebb rágcsálókat is elejt. Ügyes famászó, bár ideje nagy részét a talajszinten tölti, ahol könnyen elrejtőzhet az esetleges fenyegetés elől. Vadászatkor előfordul, hogy rovaráldozatát egy ugrással kapja el a lágyszárú növények virágjáról, de megfigyelték már a fákon, bokrokon az ágról-ágra történő ugrását is menekülésekor. Védett.
2.Vizisikló (Natrix natrix)
A kígyókat Szi-nek hívja Fekete István.
Legjellegzetesebb ismertetője a feltűnő nyakszirtfolt, amely a piszkosfehértől a citromsárgán át a narancsvörösig változhat. A nyakszirtfolt jellegzetesen hátrafelé domború, félhold alakú, amelyet hátrafelé egy hasonló formájú fekete folt határol.
Hüllő lévén elsősorban nappal aktív, ilyenkor vadászik. Táplálékát kisebb termetű gerincesek képezik, elsősorban különféle halak és kétéltűek, kiváltképpen békák. Mérget nem termel, bár ha megriasztják, kobraállást vehet fel, és fenyegetően sziszeghet. Ilyenkor bűzös váladékkal spricceli le a támadót, amelyet a kloákájába ürülő mirigy termel. Védett.
„- Juj! – ugrott Tutajos, mint egy szöcske. – Matula bácsi, egy nagy kígyó!
– Ne fogja meg a fene kígyóját, büdös lesz a keze.
– Én?… – és Gyula nem akarta mondani, hogy nincs az a pénz, hogy a hideg bújkál a gerincén, még hacsak ránéz is.
– A gunyhóban is mindig van egy-kettő, ne fogja meg.” (Fekete István: Tüskevár)
3. Füsti fecske (Hirundo rustica)
Csí népe gyakran szerepel Fekete István írásaiban.
Tollazata felül fémesen csillogó kékesfekete, alul fehér. Mélyen villás farka, hosszú, hegyes szárnya van. Fészke nyitott sárcsésze növényi szálakkal megerősítve, melyeket ereszek alá, épületekre vagy istállókba épít. Védett.
2015-re a magyarországi füsti- és molnárfecske-állomány a felére, a tiszai partifecskéké pedig alig 10%-ára csökkent. Az okok sokrétűek: az állattartás visszaesése miatt kiüresedett istállókba már nem raknak fészket, a túlzott vegyszerezés és szúnyogirtás miatt pedig táplálékforrásaik is erősen megcsappantak.
4.Szajkó (Garrulus glandarius)
Szürkésbarna alapszínű, galamb nagyságú madár, feje csíkozott, szárnyhajlatában világoskék tollak vannak, erről repülés közben felismerhető.
Erdőkben gyakori fészkelő, de városban is előfordul. Kedveli a tölgymakkot, amit el is rejt, ezt gyakorta elfelejti, ezért is nevezik szárnyas erdőművelőnek. Hangutánzó képessége közismert, legtöbbször az ölyv vijjogását hallatja. Riasztóhangjára (Máátyáás) az erdő legtöbb állata felfigyel, ezért a vadászok nem szeretik, mert leleplezi őket. Hazánkban nem védett, vadászható faj. Mindenevő, tojásokat és fiókákat is eszik.
5.Uhu (Bubo bubo)
Az uhu fokozottan védett faj. Dolmányos varjú és más ragadozó madarak gyakran támadják, mert kifosztja fészküket. Régen a ragadozó madarak vadászata céljából a befogott uhut egy „T” fára ültették, majd lesből lőtték a rá támadó madarakat. Erről olvashatunk Fekete István Hú című regényében. A dolmányos varjú fészekrabló szokása miatt dúvadnak, egész évben vadászhatónak számít, de ezt a vadászati módszert ma már nem használják.
- Fehér gólya (Ciconia ciconia)
Összetéveszthetetlen más madárral. Nyújtott nyakkal repül a gémfélékkel ellentétben. Településeken fészkel, fészkére vissza is jár. Innét a nedves területekre jár vadászni. Afrikába nem a nyílt tengeren át, hanem a partok mentén vonul, a felemelkedéshez a felszálló légáramlatokat használja. Fokozottan védett.
- Kecskebéka (Pelophylax kl. Esculentus)
A leggyakrabban látható béka. Valójában nem önálló faj, hanem a tavi béka (Pelophylax ridibundus) és a kis tavibéka (Pelophylax lessonae) természetes hibridje. Ritkán merészkedik távol a víztől, és veszély esetén is azonnal ott keres menedéket. A szárazföldön akár 1 méteres ugrásokkal közlekedik. Védett.
8.Európai vidra (Lutra lutra)
Magányosan él a párzási időszak és a kölykeit vezető nőstény kivételével. Nem alszik téli álmot. Vackát víz fölé hajló fák tövében, maga ásta kotorékban készíti, de olykor megtelepszik vízparthoz közeli borzvárban, nádasban is. Üregének bejárata a víz alatt szokott lenni. 6-8 percig is úszik egy levegővétellel.
Tápláléka változatos lehet, de döntően halakból, emellett kétéltűekből, rákokból, esetleg pézsmapocokból, újszülött mezei nyulakból és egyéb rágcsálókból, gerinctelen állatokból – kagyló, nagyobb, vízben élő rovarok, rovarlárvák – áll. Természetes ellenségei – róka, nagyobb ragadozó madarak – inkább csak a kölyköket veszélyeztethetik. Többször megfigyeltek télen egész vidracsaládokat, amint a vízparton “szánkóztak”. Jó magasra felmásztak a parton, aztán a hasukon csúsztak le a lejtőn.
Magyarországon kiemelkedően sok vidra él Európa más országaihoz viszonyítva, elsősorban a Dél-Dunántúl halastavainál. Fokozottan védett faj.
