Rákoshegy 1944-45
Budapest második világháborús ostroma a mai napig meghatározó trauma a fővárosiak emlékezetében. Szüleink, nagyszüleink – ha egyáltalán túlélték – akkori sorsukból adódóan különböző szavakat használtak, más-más történeteket meséltek nekünk. Felszabadulás? Megszállás? Az biztos, hogy a másfél milliós Budapest védelmének 1944. december végén – pusztán katonai szempontból – már semmi értelme nem volt. Ám a két totalitárius nagyhatalom, Németország és a Szovjetunió vezetői személyes ügyként kezelték a magyar főváros megtartásának, illetve elfoglalásának kérdését. Így Budapesten és közvetlen előterében 108 napon át kegyetlen és pusztító harcok folytak. Rákoshegytől nyugatra a múló idő és a Keresztúri-erdő fái lassan elhalványítják a nyomokat, de ma is megtalálhatók az árkok maradványai.
Budapest ostromának előzményei
A szovjet hadvezetés Joszif Sztálin követelésére először 1944. október 29-én indított támadást Budapest elfoglalására, és mindössze néhány nap alatt, menetből tervezte elfoglalni a magyar főváros pesti oldalát. Azonban november 5-ig a német és magyar csapatok megállították a szovjeteket Budapest dél-délkeleti előterében. Ez csak azért sikerülhetett, mert a védők az Attila-vonalnak nevezett, több hónapos munkával kialakított védelmi vonalon vették fel a harcot a támadókkal. Hitler 1944. december 1-i hatállyal erőddé nyilvánította a magyar fővárost és felállította annak egységes parancsnokságát. A kapott parancs szerint Budapestet az utolsó töltényig, akár házról házra kellett védeni. A harcoló felek létszámáról pontos adatokat senki nem tudhat, de egy levéltárban fellelhető becslés éppen 1945. január 1-jére vonatkozik, vagyis arra az időpontra, mikor az Új Köztemető és Rákoshegy térségében a legnagyobb harcok folytak. Budapestet ekkor összesen mintegy 143 ezer katona ostromolta, ebből 120 ezer 500 szovjet és 22 ezer 500 román. A bekerített fővárosban 100 ezer védő állomásozott, ebből 48 ezer német és 52 ezer magyar. Ám a ténylegesen harcolók száma ennek alig ötöde volt, és folyamatosan csökkent.
Az Attila-vonal
Az Attila, hun királyról elnevezett védelmi vonal a pesti oldalra terjedt ki, a budai oldalon nem folytatódott. Az I. vagy külső védőöv az Alsógöd – Veresegyház – Ecser – Dunaharaszti íven futott, nagyjából 75 km hosszan. Mögötte 12-15 km-re alakították ki a II. vagy közbülső védőövet kb. 60 km hosszban, Dunakeszitől Isaszegen és Pestszentimrén át Soroksárig. A mai Keresztúri-erdő területén az Attila-vonal III. vagy belső védőöve haladt át, amely Újpest északi részétől Cinkotán, Rákosligeten és Pestszentlőrincen át Csepel déli részéig tartott. Ez az ellenállási vonal egymástól 150-250 méterre kiásott összefüggő harcárkokból, harckocsiárkokból, szögesdrót-akadályokból és aknamezőkből állt.
Az Attila-vonal kiépítését a Magyar Királyi Honvéd Vezérkar 1944. szeptember 11-én rendelte el. A földből és faanyagból kialakított védelmi rendszer alapja az első világháborúból származott. A védelmi vonal kialakításával járó nehéz földmunkát zömében zsidó munkaszolgálatosok és a védőövekhez közeli települések levente fiataljai végezték, de helyenként a polgári lakosságot is bevonták a munkálatokba. 1944. november közepén már 28 ezren dolgoztak az Attila-vonal kiépítésén. Rákoskeresztúr körzetében 1944. augusztus – október folyamán 200 zsidó munkaszolgálatos légvédelmi tüzelőállásokat épített, aki közülük utána is munkaképes maradt, azt minden bizonnyal belekényszerítették az Attila-vonal kiépítésébe. A Magyar Királyi Honvédség műszaki alakulatai inkább csak irányították a védelmi vonal munkálatait, őrizték a munkaszolgálatosokat, és a nagy szakértelmet igénylő műszakizár- és aknatelepítést hajtották végre.
A harckocsiárkok szerepe
A támadó páncélozott harcjárműveket olyan harckocsiárokkal lehet megállítani, amely elég széles ahhoz, hogy a lánctalpas jármű belezuhanjon, ugyanakkor az árkok mélysége és faluk dőlésszöge megakadályozza, hogy a beléjük ütköző harcjárművek ki tudjanak „mászni” az árokból. Az Attila vonal harckocsiárkainak mérete változó volt, de a 4-5 m széles és 2-3 méter mély változat volt a legelterjedtebb.
Voltak csak gyalogság elleni és csak harckocsik elleni, valamint mindkét aknatípus telepítésével kialakított vegyes robbanó műszaki zárak és aknamezők is. A támadó gyalogság közvetlen rohama ellen a védők drótakadályrendszert építettek. Az aknamezőket és aknazárakat legtöbbször a drótakadályrendszer elé, az ellenség felé telepítették.
Megnéznél egy bunkert?
A hadtörténészeknek a bunker a név nem elég szakszerű, de mit tehetünk, a helybeliek így nevezik. Ha a jelzett kis úton visszatérsz a sétaútra, majd megteszel jobbra néhány lépést, látni fogod a bunkerhez vezető csapást. Az úttól már csak 30 méter. Hogy még könnyebben megtaláld, a fényképét is megmutatjuk. A földbe süllyesztett vasbeton építmény nagy valószínűséggel az első világháborúból származhat, tüzérségi megfigyelőállás lehetett. Jó állapotban megmaradt, ezért 1944-ben az itt harcoló magyar csapatok újra bevonták a védelmi vonalba.
