Kispesti fejlesztéssel folytatódott a kerületi önkormányzatok és a Pilisi Parkerdő együttműködése

2173

Parkerdővé alakították Kispesten a Kőbánya-Kispest metróvégállomás melletti erdőterületet. A Pilisi Parkerdő Zrt. és a XIX. Kerületi Önkormányzat együttműködésében megvalósuló fejlesztés során a teljesen megújult területen sportpályákat, futókört, erdei edzőparkot és játszóteret, valamint kutyafuttatót létesítettek. A kerületben élők a csütörtöki átadót követően vehették birtokba a parkerdőt.

A Kúttói-parkerdő korábban balesetveszélyes, szemetes, leromlott állapotú, bozótosnak ható erdő volt. A Ferihegyi Repülőtérre vezető út és a Vak Bottyán utca közötti területen a Pilisi Parkerdő tervei alapján először elszállították az ott illegálisan elhelyezett, mintegy 150 köbméter, azaz 12 teherautónyi kommunális hulladékot, majd az idős, rossz állapotú faegyedek eltávolítását követően elvégezték a parkosításhoz szükséges földmunkákat és a facsemeték ültetését. A terület megújítása során 2-3 méter magas fákat is telepítettek; többségük őshonos hárs, nyár és juhar, de tölgy, nyír, dió és szil, illetve cserje fajok is kerültek a parkerdőbe.

Az egykori kiserdő jelentős közjóléti funkciókkal bővült. A kispesti önkormányzat 20 millió forintos támogatásából megvalósult fejlesztés során a sétaút-hálózat mellett 500 méter hosszú futópályát létesítettek. Az erdei sportolást kis focipálya, tollaslabdapálya, pingpongasztal és edzőpark teszi teljessé. A parkerdőben a gyerekek számára játszóteret hoztak létre, e mellett kutyafuttató, asztalok és padok kerültek a megújított területre. A Kúttói-parkerdő fenntartásában a Pilisi Parkerdő mellett a kerületi önkormányzat is szerepet vállal.

Az átadón Gajda Péter, a XIX. kerület polgármestere úgy fogalmazott, olyan parkot vehetnek birtokukba a kispestiek a városrész zöldprogramjának folytatása jegyében, amelyet remélhetőleg örömmel használnak majd az itt élők.

Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója az átalakításról szólva azt mondta, a parkosítás során egyfelől megőrizték a zöldterületet, másfelől figyelembe vették a széles körű és intenzív használattal kapcsolatos igényeket.

Gajda Péter, Kispest polgármestere (b), Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója (k) és Dódity Gabriella, a XIX. kerületi önkormányzat fejlesztéspolitikai tanácsnoka

A Parkerdő és a fővárosi kerületek együttműködéseképpen számos városi erdőterület újult meg, vagy bővült közjóléti funkciókkal a közelmúltban. Így például a II. kerületben Szépvölgyben és a hűvösvölgyi Nagyréten, a pestlőrinci Halmi-erdőben, valamint Rákosmentén a Keresztúri-erdőben történtek ilyen fejlesztések.