A Visegrádi-hegységben és a Pilisben található kistavak helyreállítását a „Parkerdő természetesen” program keretében végezte a Pilisi Parkerdő Zrt. 2008 decembere és 2013 ősze között. A kistavak élőhelymegőrzési munkáinak megvalósítása és a felmérések során kiderült, hogy bőven száz fölött van a 100 m2-t meghaladó vízfelületű, rendkívüli értéket képviselő kistavak száma a Pilisben és a Visegrádi-hegységben.
Ezen hegyvidéki kistavak leggyakoribb képviselői a 100 és 1000 m2 közötti tavaszi vízfelülettel jellemezhető vizek. Kisebb hányaduk teljesen természetes eredetű, ezek a mikrodomborzati viszonyoknak és a kielégítő vízutánpótlásnak köszönhetik létüket, és komolyabb beavatkozást nem igényelnek. Nagy számban találhatunk azonban vizenyős helyeken mesterségesen létrehozott vízgyűjtőket. A hagyományos hegyi legeltetés során meghatározó volt a múltban az itatás igénye, amit a természetes vizek visszatartásával oldottak meg. Ennek tipikus példái a pap-réti és a környékbeli itató tavak. Jelentős a vadászati, vadgazdálkodási célú víztartó gödrök és dagonyák száma is. Ezeken a tavakon az emberi beavatkozás nyomai többnyire alig látszanak.
A kistavak állapotmegőrzését az igen gazdag élővilág is indokolja. Különösen fontos volt a hüllők és kétéltűek szempontjából, hogy a tavak időszakos jellegén javítsunk, hiszen a párzási időben még peterakásra alkalmas vízállások egy része nyár elejére teljesen kiszáradt.
A szükséges beavatkozások két, jól elkülöníthető csoportja a természetes és természetszerű tavak restaurációja, illetve a mesterséges tározókkal kapcsolatos tennivalók.
A munkálatok egyrészt a természetes és természetszerű tavak természetes elöregedési folyamatának, más szóval szukcessziójának megállítására és lassítására irányultak, másrészt az eddigi kedvezőtlen beavatkozások megszüntetését, az eredeti állapot helyreállítását célozták. Az előbbiek miatt egyes kistavaknál szükség volt egyes fák kitermelésére, a tavakba behullott ágak kiszedésére, a tájidegen fajok visszaszorítására, és az iszap eltávolítására. Az eredeti állapot helyreállítása céljából a restauráció során helyenként vízszintemelést, a kivezető csatorna megszüntetését, a meder kimélyítését, a hordalék eltávolítását, a vízzáró réteg helyreállítását végeztük el, valamint a kinyert anyagból a partoldalt, a kifolyási szintet magasítottuk. Előfordultak olyan vízfelületek is, ahol elsődleges cél a zsombékos visszaszorítása volt (pl. Sós-tó). Ezen tavaink olyan különleges értéket képviselnek, hogy a környezet aprólékos rendbetétele, a partrendezés, esetenként pedig a szemét összegyűjtése is indokolt.
A másik nagy célcsoportba a mesterséges tározók helyreállítási munkái tartoztak. Ennek során 4000 m3 hordalékot kotortunk ki a Visegrád határában található Apátkúti-tóból, valamint 3000 m3-t az Apátkúti-patakból. Ez mind természetvédelmi oldalról, mind közjóléti szempontból egyaránt kívánatos, ezen túl egy új műtárgyat, úgynevezett hallépcsőt is építettünk az Apátkúti-patakon. A hallépcső kialakítása során törekedtünk arra, hogy – a korábbi hordalékfogó gátakkal szemben – az őshonos fajok terjeszkedését, vándorlását ne akadályozzuk, megszüntetve így a patak szakaszokra tagolódását. Az István-kunyhói tavak helyreállítása során agyagtömítéssel elvégeztük a tározók vízzáróvá tételét, a vízszabályozó műtárgyak helyreállítását és építését, illetve a környezet helyreállítását.
Ugyanígy a Pilismarót határában található Miklós deák-völgyi legalsó tó is mesterséges víztározóként működött 1960-ig. Az ipari műemlékként számon tartott első gát építése feltehetően a Millennium (1896) időszakára tehető. 1960 táján a meglévő tó felvízi oldalán épült egy másik tó, amelyet hamarosan egy harmadik követett. Ezek védelmére egy hordalékfogó gátat létesítettek kb. 300 méterre a felvízen, a tórendszer így működött közel 1985-ig. A tórendszert tápláló Malom-patak medre azonban az árhullámok következtében feliszapolódott, átfolyása nem volt megfelelő. A lerakott hordalék a víz útjában állt, megfigyelhető volt a meder átalakulása. A vízfolyás lelassult, ennek következtében az eutrofizációs folyamatok előrehaladtak, csökkent a kétéltű fajok élettere, és a halak szempontjából is kedvezőtlenül változott a vízfolyás. Az elavult, funkciójukat vesztett, beton műtárgyak nem voltak képesek korszerűen ellátni a szabályozást.
A rehabilitációs munkálatok következtében mára a tórendszer feletti és alatti mederszakasz átjárhatóságát (vízi állatfajok, pl. a kövi rák számára) a tavakkal párhuzamosan kiépített megkerülő csatorna biztosítja, ami hazánkban különlegességnek számító megoldás. A tórendszer három víztározó tóból, és egy, a tavak felvízi oldalán kb. egy kilométer távolságban lévő negyedik, nagy területű, hordaléklerakásra alkalmas területből áll. Nagyobb vízhozam esetén a tavakba lehet irányítani a patakban felesleges vizet. Szélsőségesen magas vízhozam esetén a lezúduló hordalék a patak magasabban lévő szakaszán kialakított hordaléklerakó területen raktározódik, a vízhozam itt csillapítódik, megvédve a patak faluban futó szakaszát és Pilismarótot.
A restaurációs programot természetesen körültekintő előkészítés előzte meg. Rendkívül fontos volt a munkavégzés időpontjának megválasztása, a kotrások esetében ugyanis az augusztus derekától október közepéig terjedő időszak az optimális. Ekkorra ugyanis a szaporodási idő véget ér, a legtöbb faj utódai is kifejlődtek, a száraz idő pedig kedvez a kivitelezésnek is. Később az állatok egy része már teleléshez készül, a kétéltűek és hüllők pedig dermedtek a hűvösebb időben.
Mindenképp fontosnak tartjuk a tavak állapotának figyelemmel kísérését a helyreállítási munkákat követően. Állandó kapcsolatban vagyunk a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztályának munkatársaival, valamint a Magyar Biodiverzitás-kutató Társaság szakembereivel is. A kistavakban élő, különleges védettséget élvező élőlények megőrzése csak fokozott figyelemmel és körültekintő szakmai munkával valósítható meg.
Parkerdő természetesen
Kétéltű fajok védelme
