Guckler Károly-kilátópont

    37507

    Budapest egyik legcsodálatosabb panorámáját nyújtja a Hármashatár-hegyen épült kilátópont, amelynek érdekességét a Duna viszonylagos közelsége és a nagy szintkülönbség adja meg. A kilátópont egy korábbi katonai objektum újrahasznosításával létesült, így – hasonlóan a Boldog Özséb-kilátóhoz – az erdőgazdaság itt is egy tájsebet szüntetett meg. Érdekessége, hogy a kilátópontból az összes, Dunán átívelő híd látható, sőt tiszta időben feltűnik a Mátra és egészen a Tátra vonulatáig is el lehet látni. A kilátópont közvetlen környezetében erdei iskola, turistaszállás, rendezvényterem és étterem is található.

    Történet:
    Az 1860-as évek előtt Budapest tűzifaellátását többnyire még a környéki erdőkből fedezték, de az erdők megújításával nem foglalkoztak. Amikor Guckler Károlyt 1895-ben kinevezték erdőmesterré, majd az Erdészeti Hivatal vezetőjévé, a tölgyesek helyébe életerős, fiatal erdőket akart ültetni. A Hármashatár-hegy kopárjainak újrafásításában Guckler – Dévényi Antalhoz hasonlóan – elévülhetetlen érdemeket szerzett. Bécsi mintára, kevésbé kényes feketefenyveseket telepített, amelyeknek talajképző szerepet szánt. A Pilisi Parkerdő Zrt. napjainkra megkezdte a fenyőállományok őshonos fafajokra történő cseréjét. Guckler nevét a kilátóponton kívül ma is őrzi a Guckler-szikla, valamint a Guckler-sétány, amelyet a szakember a saját elképzelése szerint alakíttatott ki.

    Hol található?: Budai-hegység

    Hogyan közelíthető meg?: Autó, Gyalog, Kerékpár

    :

    :