A Pilisi Parkerdő Zrt. által kezelt erdőterületeken a túrázók olykor kidőlt, úgynevezett lábon száradt fákkal és törzscsonkokkal, vagy természetes bolygatás (pl. villámcsapás, viharkárok) során károsodott egyedekkel találkozhatnak. A kirándulókban ilyenkor felmerülhet a kérdés: az erdészek miért hagyják az erdő területén ezeket a korhadt, élettelen, álló vagy fekvő fatörzseket? Az erdei ökoszisztéma körforgásában, a Pilisi Parkerdő Zrt. nevével szorosan összekapcsolódó örökerdő-gazdálkodásban azonban a holtfa is kulcsfontosságú szerepet tölt be. Ennek egyik oka az, hogy odúlakó madarak és emlősök, valamint gombák, kétéltűek, xilofág (elpusztult fákban, cserjékben vagy a még élő egyedek elpusztult részeiben élő) rovarok, és például denevérek találhatnak otthont a visszahagyott fák odvaiban, üregeiben. A holtfák eltávolítása nagyban károsítaná az erdők biodiverzitását, az erdei ökoszisztéma sokszínűségét, hisz ezek a fajok mindegyike hasznos feladatot lát el az erdő „működésében”. Az örökerdőkben ugyancsak a holt faanyag képes például az aszályos időszakokban „szivacsként” működve víztartalékot biztosítani a növényzetnek.
Kutatások bizonyítják, hogy az erdő természetességének egyik fontos eleme a holtfa jelenléte. Az MTA Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézetével együttműködve különös hangsúlyt fektetünk a megfelelő mennyiségű álló és fekvő holtfa jelenlétére erdeinkben.
Az örökerdőkben az erdészek a kidőlt, elpusztult fák egy részét az erdőterületen hagyják, így teljes értékű erdei ökoszisztéma tud kialakulni, amelyben egészséges „önszabályozás” működik, például egyes madárfajok meggátolják a kártevő rovarok túlszaporodását. Így az örökerdők a biológiai sokféleség megőrzésének legkiválóbb eszközei.
Az erdő természetessége szempontjából különösen fontos a vastag, odvasodó, korhadó faanyag jelenléte fekvő és álló formában is. A folyamatos erdőborítással kezelt erdőkben a holtfa mennyisége lassan, de fokozatosan emelkedik, ezzel több lehetőséget nyújt bizonyos fajok megtelepedésére, így a faji diverzitás bővül. Az örökerdőben a holtfa mennyisége általában jóval magasabb a szokásosnál.
A holt faanyag mennyiségét és az élőhelyi diverzitást a szálaló erdőkben az erdőgazdálkodás során az alábbi elvek segítségével emelhetjük magasabb szintre:
- Az elszórtan jelentkező lábon elhalt fákat – amennyiben nem jelentenek balesetveszélyt, nem veszélyeztetnek műszaki létesítményeket, utakat, turistaösvényeket – nem termeljük ki.
- Az erdőrészleteken belül – a talaj védelme érdekében – a sziklakibúvásos gerinceket, vagy szakadékszerű, mély vízmosásokat, szurdokokat érintetlenül hagyjuk.
- Védjük azokat a famatuzsálemeket, amelyek odvasak, vagy egyébiránt műszaki értéket már nem képviselnek.
- A vihar vagy villámcsapás által sújtott, letört koronájú törzseket visszahagyjuk.
- A fakitermelések során néhány vastagabb, rosszabb minőségű törzsdarabot vagy koronarészeket a talajon visszahagyunk.
Minél természetesebb egy erdő, annál inkább érvényesül benne a biológiai racionalizáció vagy, másként fogalmazva, az a természetes automatizmus, amelynek következtében az erdő ellenállóbb a természeti katasztrófákkal szemben, és a költséges erdővédelmi és erdőművelési beavatkozások is a lehető legkisebb mértékben jelentkeznek, akár teljesen el is hagyhatók.
