A dámszarvas a gímszarvasnál kisebb méretű, zömökebb testfelépítésű szarvasféle, amit legkönnyebben jellegzetes, foltos szőrzetéről ismerhetünk fel. A hímeket bikának, a nőstényeket tehénnek, a kicsinyeket borjúnak hívják. A többi szarvasféléhez hasonlóan a bikák minden évben agancsot növesztenek, aminek a felső része lapátszerűen kiszélesedik.
A dámszarvas eredeti elterjedési területe a mai Törökország és a Balkán térsége. Magyarországi vadaskertekbe legkorábban az Anjou-királyok vagy Mátyás király idejében telepíthették, majd a vadaskertekből a 18. századra több helyen kivadult. Napjainkra az egész országban elterjedt, csak a magasabb hegyvidéki jellegű területekről hiányzik. Így a Pilisi Parkerdőben is sokfelé találkozhatunk vele, de a Pilisi és a Visegrádi-hegység magasabb területein hiába keressük.
Szaporodási időszaka októberben kezdődik, amit a bikák által kiadott jellegzetes, horkoláshoz hasonló hangról „barcogásnak” hív a szaknyelv. A bikák – a gímszarvassal ellentétben – egy helyben, egy talajba kapart, sekély teknőnél várják a teheneket, amiket hangjukkal csalogatnak magukhoz. A 4-5 kilogramm súlyú borjak május-júniusban jönnek világra, majd két hónapig, fogazatuk teljes kifejlődéséig kizárólag anyatejjel táplálkoznak. A felnőtt egyedek a táplálék összetétele tekintetében a legigénytelenebb hazai szarvasfélékhez tartoznak: legszívesebben erdei fák és cserjék lombját, rügyeit és hajtásait, egyszikű és kétszikű növények leveleit, szárait és virágait fogyasztják.
Nyomának hossza 4-8, szélessége 3-5 centiméter, kisebb a gímszarvasénál, de egyértelműen nagyobb, mint az őz nyoma.
