Az egész Európában előforduló őz Magyarországon (és így a Pilisi Parkerdőben is) minden élőhelyet meghódított, ugyanúgy előfordul a hegyvidékeken, mint a dombvidéki régiókban és az alföldi területeken. Jó alkalmazkodóképességének köszönhetően a vaddisznóhoz hasonlóan hozzászokott az emberi környezet állandó zavarásához, így megtelepszik a lakott területekhez közeli erdőkben, vagy éppen a belterületen is. Élettere viszonylag kicsi, megfelelő táplálékkínálat esetén csupán néhány kilométeres körzetben mozog.
A hímeket baknak nevezik, amik ugyanúgy évente agancsot növesztenek, mint a többi szarvasféle. Ez az agancs azonban sokkal kisebb, mint a gímszarvasé vagy a dámszarvasé, mint ahogy az őz testméretei is jóval elmaradnak a szarvasokétól: a kifejlett állatok marmagassága 60-70 centiméter, súlyuk 20-40 kilogramm. A nőstényt sutának, míg kicsinyét gidának hívják.
Párzási időszaka májustól nyár végéig tart. Ilyenkor a bakok sokszor kerülnek a közutak közelébe, ahogy semmi másra nem figyelve követik a sutákat. A gidák május-június fordulóján, egy kilogrammos súllyal jönnek világra. Életük első heteiben még nem követik anyjukat, hanem rejtő színükben bízva, az alomban meglapulva várják a táplálkozó suta visszatértét. Sajnos ebben az időszakban sok fiatal állat esik a jó szándékú, de felelőtlen és tudatlan kirándulók áldozatává, akik legtöbbször elengedett kutyájuk segítségével rátalálnak a gidára, és meg akarják menteni a látszólag „árva” jószágot. Fontos ezért, hogy az erdőben is pórázon sétáltassuk a kutyáinkat, és ha mégis egyedül lévő őzgidát találnánk, semmiképpen ne fogjuk meg, ne vigyük emberek közé, hanem minél gyorsabban hagyjuk magára, hogy az anyja visszatérhessen hozzá!
Az őz igen válogatós, „pákosztos” állat, a lágy és zöld növényi részeket, rügyeket, hajtásokat fogyasztja a legnagyobb szeretettel. Téli táplálékában a fás szárú növények dominálnak, de ha hozzájut, akkor a különböző vadgyümölcs fajok terméseit részesíti előnyben.
4-6 centiméter hosszú nyomával minden erdőterületen találkozhatunk.
