Amerikai fák a Keresztúri-erdőben
Észrevetted, hogy a 2. állomástól ide vezető út két oldalán milyen sok szürke, rücskös törzsű fa nő? Ahol most megálltunk, szép nagy példányait is láthatod. Az erdészek nem lelkesednek girbe-gurba ágaiért, nem ültettek ide egy darabot sem, mégis rengeteg van belőle. Ez a nyugati ostorfa, amit tudományos nevét magyarítva celtisznek is hívnak.
A nyugati ostorfa – ugyanúgy mint az akác – Észak-Amerikából származik. Nálunk az ostorfa szárazságtűrő fajnak számít, természetes élőhelyén viszont a folyók és patakok mentén él – ha nem is közvetlenül a víz partján.
Igazi városi fa
Az ostorfát hosszú évek óta kiváló várostűrő fának tartják, ezért nemcsak Amerikában, de Európában is sokfelé utcai sorfának ültetik. Szlovákiában Pozsony, a Vajdaságban Zombor és Szabadka is híres arról, hogy milyen sok ostorfával szegélyezett utcája van. Budapesten többek között az Üllői úton, a Nagykörúton és a képen látható Andrássy úton is ostorfák nőnek.
A lakók tiltakoztak, mikor a Semmelweis utcában ki kellett vágni az idős celtisz fákat. Kiderült, hogy bármennyire várostűrők, akármilyen szennyezett levegőt és tömörített talajt ők sem viselnek el.
Ha nem ültetik, akkor hogy kerül ide?
Biztosat persze nem tudhatunk, de nagyon valószínű, hogy az ostorfák terjedéséről a fenyőrigók is tehetnek. A fenyőrigók Magyarországon kis számban fészkelő védett madarak, de bizonyos teleken sokezres csapatokban érkeznek hazánkba. Persze nem ok nélkül. Svédországból, Finnországból és Oroszország északi részeiről akkor indul meg a dél felé tartó invázió, mikor a felszaporodott madárállomány a rendkívüli hidegben nem talál táplálékot. Előfordul, hogy novembertől egészen áprilisig nálunk tartózkodnak.
Magyarországon több olyan növényt is találnak, amelyen télen fent maradnak a termések, de több madárfaj kedvence az ostorfa pirosasbarna, borsó nagyságú bogyója. A fenyőrigó csapatokban sokszor narancssárgás árnyalatú szőlőrigókat is látni. Néha óriási tömegben, nagy zajt csapva ellepik a Margitsziget és a Népliget fáit, de „végiglegelik” az Andrássy utat és az Üllői utat is. Aztán elrepülnek a Keresztúri-erdőbe is, itt is egyre több ostorfát találnak. Annál is inkább, mert természetesen a „megtisztított” magokat kiürítik, így biztosítva a faj terjedését.
Az ostorfákat más állat is terjesztheti?
Igen! Például egy másik madárfaj, a gyönyörű színekben játszó, jellegzetes tollbóbitájú csonttollú, amely a fenyőrigókhoz hasonlóan a tajgán fészkel, és télen gyakran tűnik fel a budapesti ostorfákon.
Az emlősök közül a nyestek madarakat és kisemlősöket is fogyasztanak, de az eperfa és az ostorfa termését is nagyon szeretik. A kistestű rágcsálók közül az erdei egér, az erdei pocok és a pirókegér is szeretik az ostorfát. Itt a közelben a mellettünk húzódó tuskósorokban találhatnak búvóhelyet. Te láttad már az apró járatokat vagy megrágott ostorfa magokat, amelyek a pockok és egerek jelenlétére utalnak? Nézz körül, itt vannak körülöttünk!
Régi telekről
Az Aquila című madártani folyóiratban sok adat található régi madárinváziókról. A csonttollú madarak iránti érdeklődést Warga Kálmán ornitológus 1928-ban meg is magyarázta:
„Ezek a madarak tömeges fellépésükkel, bóbitás fejükkel, szép és érdekes tollazatukkal és a legtöbbször végtelen bizalmas viselkedésükkel ahol csak feltűnnek, rögtön magukra vonják a közfigyelmet és ennek köszönhető, hogy majdnem minden nagyobb szabású megjelenésük alkalmával nemcsak a vadászati szaklapok, de legtöbbször a napilapok is hírt adnak róluk.”
