Kitüntetést adott át az agrárminiszter a Pilisi Parkerdő alkalmazottainak

886

Ma nemcsak Szent Istvánt, az államalapítást, az alkotmányosságot és az új kenyeret ünnepeljük, hanem azokat a kitüntetetteket is, akik kitartásukkal, szorgalmukkal példát állítanak elénk – fogalmazott Nagy István agrárminiszter a szaktárca államalapítás és Szent István király ünnepe alkalmából szervezett díjátadóján, a Pesti Vigadóban.

A rendezvény 138 kitüntetettje között voltak azok is, akik munkáját az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója, március 15-e alkalmából ismerték volna el ünnepélyes keretek között, ha a hazánkat akkoriban elért koronavírus-járvány nem húzta volna keresztül a szervezők számításait. A tárcavezető éppen ezért azt is hangsúlyozta: “köszönettel tartozunk a gazdáknak is, akik a rendkívüli időszakban is helyt álltak, s akik fáradságos, áldozatos munkája nyomán idén is lesz bőven friss, ropogós kenyér a családok asztalán. Munkájuk felbecsülhetetlen, ezért minden erővel támogatni kell őket” – egyértelműsítette ünnepi beszédében.

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehetett át Fiedler Gáborné, a Pilisi Parkerdő Zrt. főkönyvelője pénzügyi-számviteli területen folytatott több évtizedes, példaértékű munkája elismeréseként, valamint

az Életfa Emlékplakett Ezüst fokozatában részesült Szmetana Mihály, a Pilisi Parkerdő Zrt. Pilisszentkereszti Erdészetének nyugalmazott kerületvezető erdésze közel öt évtizedes kimagasló szinten végzett erdőgazdálkodási tevékenységéért.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu