Szakmai elismerések a Pilisi Parkerdő erdészeinek

2000

A Pilisi Parkerdő Zrt. két munkatársa is szakmai elismerésben részesült a legnagyobb hazai erdészeti seregszemlén, az Országos Erdészeti Egyesület évente tartott Vándorgyűlésén. Az idei, sorban a 149. vándorgyűlésre Gyulán került sor, ahol az állami és magán erdőgazdaságok mintegy 700 szakembere gyűlt össze ünnepi és szakmai programokra.

Az Országos Erdészeti Egyesület Elismerő Oklevél adományozásával ismerte el Rittling István erdőmérnök, a Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészete vezetőjének tevékenységét, aki eddigi pályafutása során a Ráckevei Erdészetnél folytatott magas színvonalú, igényes erdőgazdálkodást, és több közjóléti fejlesztést is megvalósított, jelenleg pedig a nagyközönség által leginkább figyelt Budapesti Erdészet munkáját irányítja.

Lakatos Zoltán, a Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészetének kerületvezető erdésze ugyanekkor az előkelő második helyezést érte el a vándorgyűléssel egy időben rendezett „Év erdésze versenyen”. A két napos megmérettetés az egész évben tartó versenysorozat döntője, ahol a területi győztesek vesznek részt, és adnak számot tudásukról az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó számtalan elméleti és gyakorlati területen. A versenyen a körlapösszeg mérés versenyszámban az első, összesítettben a második helyezést szerezte meg Lakatos Zoltán, aki munkája során már több mint 20 éve szolgálja a főváros környéki erdőket a Solymár, Nagykovácsi és Budapest II. kerületének határában fekvő erdészkerület igazgatásával.

Fotók: Nagy László/Erdészeti Lapok