Hogy került ide ez a bükkfa?

A magányos bükkfa rejtélye

Bükkerdőben sétálni nagyszerű érzés. Biztos Te is kirándultál már a Pilisben vagy akár a Normafánál, ahol az embert szürke törzsű faóriások veszik körül. A bükkfák a párás éghajlatot kedvelik, Magyarországon főképp a hegyvidéken, 4–500 méternél nagyobb tengerszint feletti magasságban élnek. Itt sem vagyunk sokkal a 400 méteres magasság alatt, mégis furcsa ez a magában árválkodó fiatal bükkfa. Ki ültette ide?

Hát ez erdészek! – válaszolhatod kapásból. De ez nem valószínű. Azt hihetnénk, hogy ma már Magyarországon csak olyan fák nőnek, amelyeket az erdészek ültettek, de ez egyáltalán nem így van. Hegyvidéken gyakori, hogy az öreg fák termései a talajra potyognak, aztán ha a nagy fák kidőlnek – vagy az erdészek kis foltokban kivágják őket – akkor a fényhez jutó kis facsemeték gyors növekedésnek indulnak. Na de hol van itt az a bükkfa, amelyiknek a lehulló terméséből ez a fa nőtt? Öreg bükkök legközelebb a Nagy-Farkastorok-völgy tetején és a Hármashatár-hegy Hűvösvölgy felé néző lejtőjén nőnek. Hogy jutottak ide a bükkmakkok? Rejtély, legfeljebb találgatni lehet.

Vaddisznók voltak vagy kismadarak?

Az állatok fontos szerepet játszanak az erdei magvak terjesztésében. A vaddisznók többféleképpen is. Például a bojtorján beleragad a bundájukba, és mikor legközelebb sárfürdő után egy fához dörgölőznek, leesik róluk. Vagy megeszik a galagonya termését és a csipkebogyókat, aztán a magok az ürülékükkel kilométerekkel távolabbra kerülnek. A madarak is terjesztik a magvakat. Például a fagyöngy késő ősszel érik be, az éhes fenyőrigók, léprigók, szőlőrigók vagy a téli vendégként érkező csonttollú madarak lelkesen táplálkoznak a ragadós álbogyókkal. Az ürülékük is ragadóssá válik, és a benne lévő magok a fákon megtapadva gyökeret eresztenek. Ám a mi bükkfánkra ezek az állatok nem adnak magyarázatot. A kis énekesmadarak nem esznek bükkmakkot, a vaddisznó igen, de miután végigment a bélcsatornáján, már nem lesz belőle bükkfa. Vannak viszont olyan állatok, amelyek gondosan „elültetik” a bükkmakkot.

Mókusok: a feledékenység haszna

A „makkültetők” közül lássuk először az európai mókust, amelynek neve állítólag eredetileg móka volt, a mókus már becézett alak. Gyakran feltűnik a Guckler Károly út melletti fákon. Valódi téli álmot nem alszik, télen is gyakran ébren van, bár kevésbé aktív. Ősszel óriási mennyiségű mogyorót, fenyőtobozt, tölgymakkot vagy (figyelem!) bükkmakkot rejt el a földbe vagy faodvakba, hogy aztán télen megkeresse és kiássa. A parkok látogatói és a hidegben szobájukba húzódó internetezők aztán jót derülnek azon, hogy a mókusok sokszor rossz helyen keresik az elásott eleséget. Jönnek a kommentek, hogy „A mókusokat nem a nagy eszükért szeretjük”. Tény, hogy a gondosan elásott termésekből sokat nem találnak meg, ezek aztán tavasszal kihajtanak. Lehet, hogy ez a bükkfa is a feledékeny mókusoknak köszönheti létét?

Inkább a szajkó a tettes

A madarászok „tollas erdésznek” nevezik, és ennek komoly alapja van, egyre több tudományos kutatás igazolja a szajkó szerepét a természetközeli erdőgazdálkodásban. A szajkó – vagy más néven mátyásmadár – igazán figyelemre méltó állat, nemcsak látványos, égszínkék szárnyfoltja miatt. Ha figyelsz rá, itt az út mellett is látni fogod. Intelligens, mint általában a varjúfélék, és kitűnő hangutánzó. Az egerészölyv hangját különösen gyakran utánozza. Egész Európában viszonylag gyakori, Magyarországon egyedszáma lassan növekszik, fészkelő állományát a felmérések alapján 29–72 ezer párra becsülik. Hazánkban augusztus és február között vadászható, amit a természetvédők nem tartanak megalapozottnak. A híre rosszabb, mint a természetben betöltött szerepe. Mindenevő, táplálékának összetétele évszakonként változik: nyáron főleg rovarokat, télen magvakat fogyaszt. Igaz, hogy költési időszakban csigát, pockot, egeret, sőt tojásokat és fiókákat is eszik, ám a gyomortartalom-elemzések szerint közel sem olyan mennyiségben, mint ahogy felróják neki. Újabb vizsgálatok is bizonyítják, hogy az erdők felújításában rendkívül pozitív szerepet játszik, ennek ismeretében meg kellene fontolni védetté nyilvánítását.

A szajkó keményen dolgozik

Természetesen a mátyásmadárnak esze ágában sincs erdészkednie, ő csak élni és táplálkozni akar, a faültetés ugyanúgy életmódjának „mellékterméke”, mint a mókus esetében. Míg a mókusok és egerek a fészkük közelében rejtik el a terméseket, a szajkók akár több kilométer távolságra is elrepülhetnek vele. Németországban elsősorban a kocsányos tölgy és kocsánytalan tölgy makkját terjesztik, de ha tölgymakkot nem találnak, akkor bükkmakkot is elrejtenek. Sokat mondó adat, hogy szeptember és november között napi 10 órán át makkok szállításával és elrejtésével foglalkoznak. Megfigyelések szerint a szajkó a begyében lenyelve és a csőrében tartva akár 9 tölgymakkot vagy 15 bükkmakkot képes szállítani. A makkokat a gyűjtési hely 1–6 kilométeres körzetében rejtik el, egy madár a 30 napos gyűjtési periódus alatt akár 4500 darabot is. Raktáraikat a tél folyamán fokozatosan felkeresik, de nem mindegyiket találják meg.

Beetetett mátyásmadarak

Rendkívül izgalmas kezdeményezés, hogy a német példákat követve a pusztuló fenyvesek tölgyerdővé alakításába Magyarországon is bevonták a szajkókat. Sopron környékén és a Keszthelyi-hegységben is kipróbálták, hogy a kiválasztott erdőrészletekben nagy fatálcákba kiöntöttek 50 kg tölgymakkot, azzal a határozott céllal, hogy a szajkók „elültessék őket”. Csak arra kellett figyelni, hogy a tálcák magasabban legyenek, mint amit a vaddisznók és szarvasok elérnek. A kísérlet bevált. Az eredmények után az erdész-kutatók már a folytatáson gondolkoznak. Erről itt olvashatsz:

Vissza a “Séta a Guckler Károly Tanösvényen” kezdőoldalára