A Hármashatár-hegyen javulnak az erdők. Ha mostanában a természet állapotáról van szó, általában romlásról, pusztulásról hallhatsz. De vannak kivételek! Itt, a tábla mögött szebb az erdő képe, mint az elmúlt 200 évben bármikor. És van rá esély, hogy ez az erdő a következő 50 évben tovább fog gazdagodni.
Szőlők és erdők Óbuda fölött
A Hármashatár-hegyen javulnak az erdők
Ha mostanában a természet állapotáról van szó, általában romlásról, pusztulásról hallhatsz. De vannak kivételek! Itt, a tábla mögött szebb az erdő képe, mint az elmúlt 200 évben bármikor. És van rá esély, hogy ez az erdő a következő 50 évben tovább fog gazdagodni. Körös-körül sok a feketefenyő, de a lombos fák lassan átveszik az uralmat, ami ökológiai szempontból mindenképpen örvendetes. Az idős feketefenyők közül sok beteg volt, már csak ezért is ki kellett vágni őket. A cél az, hogy a feketefenyők helyét fokozatosan az őshonos fafajok vegyék át, mert így gazdagabb lesz az erdő élővilága. Sok fiatal virágos kőris fát láthatsz, ezek a következő években gyors növekedésnek fognak indulni. Ráadásul a kőrisek nincsenek egyedül. Kicsit balra két girbe-gurba, barna törzsű csertölgy áll, ezek már 8-10 méter magasak. És ha jobban szemügyre veszed a sűrű növényzetet, három hazai juhar faj, a mezei, a korai és a hegyi juhar egyedeit is megpillanthatod. De milyen változások történtek ezen a környéken az elmúlt évszázadokban?
A budai borászat fellendülése
Már a régi rómaiak idején – kezdődnek az unalmas történelmi összefoglalók. Nem, nem, ez más szöveg lesz! Pedig Óbudával és a szőlőműveléssel kapcsolatban indokolt lenne a rómaiakat emlegetni. Vagy azt, hogy Óbuda fölött és a Sas-hegyen a 13. században is voltak szőlők. A borászat igazi fellendülése a török hódoltság nagy pusztításai után következett. 1686-ban a törököt Óbudáról kiűzték, a felperzselt várost ifj. Zichy István gróf már 1698-tól német telepesekkel népesítette be. Ugyanebben az időszakban érkeztek az első szerb betelepülők Budára, a Tabánba. Budán és Óbudán a szőlőművelés felvirágzását a szerbeknek és a sváboknak köszönhetjük. A reményekkel induló, de szomorú végű történetről röviden itt olvashatsz.
Szerbek már a török hódoltság alatt is éltek Pesten és Budán, de igazán nagy számban az 1600-as évek végén telepedtek le a Tabánban. Ők hozták magukkal a kadarka nevű vörös fajtát, amit tévesen tartanak ősi magyar bornak. Ifj. Zichy István 1698-ban főleg Svábföldről és Bajorországból hívott be szegény földműveseket uradalma óbudai és budakeszi területeire. A telepesek tutajokon érkeztek, nem is hoztak magukkal sok holmit, legfeljebb néhány szőlővesszőt.
Thirring Gusztáv jeles földrajztudós az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című 21 kötetes mű Budai-hegyvidékkel foglalkozó részében ezt írja:
„A budai bor ős időktől fogva hazánk legjobb borainak egyike volt s a Sas-hegy, Gellért-hegy, Nap-hegy, Rókus-hegy, Mátyás-hegy, Arany-hegy, Testvér-hegy, Polgár-hegy és József-hegy termése volt a legkitűnőbb.”
A Polgár-hegy a mai Zugligetre utal, a Rókus-hegy viszont a mai Törökvész része, tehát a felsorolt kitűnő borok többségét a Hármashatár-hegy lejtőin vagy azokhoz nagyon közel termelték. A budai borvidék leghíresebb borává vált budai vörös állítólag a kadarka és a csókaszőlő házasításával jött létre.
Az erdőket nem sokra tartották
A szőlők az erdők és legelők rovására terjeszkedtek. Az 1790-es birtokösszeíráskor Budán 1320 hektár erdő és 2150 hektár szőlőterület volt. Az erdőket a reformkor előtt nem becsülték.
A 19. században Buda és Pest népessége gyors növekedésnek indult. Az épület- és bútorfát ugyan a Felvidékről a Dunán úsztatták le, de a tűzifát a Budai-hegyekből vágták ki, az erdők felújításával pedig nem törődtek. Óbuda kizsigerelt erdeiben – vagy már csak a helyükön – juhok legeltek. 1876-ig Budán bevett gyakorlat volt, hogy az erdők talaját a szomszédos szőlőkbe fuvarozták, így javították termékenységüket. Képzelheted, mi lett az erdőkkel! Esélyük sem volt a felújulásra. Ilyen állapotban voltak a budai oldal erdői, mikor 1882-ben a sétaút létrehozója és névadója, Guckler Károly erdőmester megkezdte budapesti szolgálatát. A budapesti erdészeknek ma sincs könnyű dolguk, de mi ez Guckler korához képest!
Szőlőterületek a filoxéra előtt és után
Ráadásul éppen 1882-ben kezdődött a filoxéra, magyarul gyökértetű pusztítása. Pedig Budán és Óbudán a 19. század elején a szőlőművelés, bortermelés, borkereskedelem adta a helyi gazdaság alapját. A 19. század második felében Óbudának több mint 450 hektár szőlője volt, részben a Hármashatár-heggyel szemben, az Arany-hegyi domboldalon, de a legtöbb a Remete-hegy és a Harsány-lejtő között, vagyis végig a Guckler sétaút alatt. A szőlőművelésre a lankás domboldalak voltak a legalkalmasabbak, az ültetvények többsége 200 méteres tengerszint feletti magasságig kapaszkodott, tehát az Erdőalja út – Királylaki út vonalában véget ért, de a Mátyás-hegyen a mai erdőterületeken is voltak szőlők. 1836-ban készült egy nagyszerű térkép Pest-Budáról és környékéről, amelyen az Óbuda fölötti hegyoldalt láthatod.
A legfontosabb német nevek magyar megfelelőjét ráírtuk a térképre. Ilyen a Farkastorki Szent Donát kápolna, amelyet ma is megtalálhatsz a Farkastorki út 56. címen. A rózsaszínnel jelölt szőlők határát a térképről pontosan meg lehet állapítani. Óriási területet foglaltak el! Az erdők csak a sötétzölddel jelölt területek voltak. A halványzöld foltok rétek és főképp legelők. Sajnos a remek térkép nagyobb nagyítást nem bír el, de okostelefonon a részleteket is tanulmányozhatod. Hogy a 19. század végén a filoxéra milyen drasztikus változásokat hozott Buda Buda és Óbuda életében, arról itt olvashatsz.
A gyökértetű pusztításáról Thirring Gusztáv már említett művében ezt írja:
„E hegyeknek kivált az alsóbb lejtőit még csak nehány évvel ez előtt is szebbnél szebb szőlőültetvények borították, bő szüretekkel jutalmazva a szőlőmunkások szorgalmát. Ma már kopáran állnak a régi jeles bortermő szőlők. A filloxera annyira elpusztított mindent, hogy a roppant kárt vallott gazdák az utolsó tőkét is kénytelenek voltak kiirtani.”
Tóbiás Lilla 2017-ben megjelent Városi legendák Budáról című cikkében megrázóan foglalja össze a következményeket:
„A budaiak túlnyomó része közvetlenül vagy közvetve a szőlőből élt: a területek birtokosai, a szegény kapások, a szakképzett szőlészek, a vincellérek, a kádárok, a bodnárok, a kovácsmesterek, kis- és nagykereskedők, fuvarosok, hajósgazdák, no meg a kocsmárosok. És szinte egyik évről a másikra megszűnt ez a sokrétű, virágzó gazdálkodás… Az 1900-as évek elejére a Tabán teljesen összeomlott gazdaságilag, és Óbuda is elszegényedett.”
Umgebung von Ofen und Pesth, 1836
Pest-Buda környéke, 1836
https://maps.hungaricana.hu/hu/BFLTerkeptar/73/view/?pg=0&bbox=348%2C-8893%2C12171%2C35
Küzdelem a budai erdőkért
Guckler idejében, a 19. század végén a budai erdők kezdtek felértékelődni. Ebben bizonyára szerepe volt annak, hogy a Sváb-hegyen már a reformkorban megkezdődött a nyaralók építése. Akinek pedig nyaralóra nem telt, az vasárnaponként családostul megindult piknikezni a budai erdőkbe, rétekre. Az 1870-es években nemcsak Budapest létrejötte, de az új erdőtörvény is a rendszeres erdőgazdálkodás kialakulásának kedvezett. Guckler Károly, Budapest főerdésze igyekezett javítani az erdők állapotán, de a nagy területű tarvágások miatt a közvélemény ellene fordult. Miközben a meglévő erdők kezelése ügyében Guckler Károlyt támadások érték, az erdőterületek gyarapításában vitathatatlan eredményeket ért el. Budapest megalakulása óta a város ijesztő mértékben terjeszkedett, de az erdőterületek is jelentősen nőttek.
Guckler budapesti erdőmesteri munkájának kezdetekor, 1883-ban elkészítette a fővárosi erdők üzemtervét. Úgy látta, hogy a sarj eredetű tölgyesek csak sínylődnek, az erdőket ki kell vágni, és makkvetéssel jobb minőségű erdőket kell létrehozni. Ennek ütemezését meg is tervezte. Ellenállást az váltott ki, hogy a gyors haladás érdekében nagyobb tarvágásokat alakított ki, mint amekkorákat a budai polgárok szívesen láttak volna, ráadásul munkásai nem mindig győzték a felnövő kis facsemeték ápolását. A Parlamentben már 1883-ban interpelláltak a budai tarvágások ellen, majd 1895 után a Fővárosi Közgyűlésben többször is napirendre tűzték a témát. Aztán 1899-ben az Országgyűlés pénzügyi bizottsága és Darányi Ignácz földművelésügyi miniszter is foglalkozott a kérdéssel. Ennek hatására a székesfővárosi tanács a fahasználatot beszüntette, és az Országos Erdészeti Egyesülettől kért szakértői értékelést és javaslatot. Vadas Jenő nagy tekintélyű erdőmérnök, a Bányászati és Erdészeti Akadémia tanára vezetésével komoly elemzés készült. Az alapprobléma megfogalmazását az Erdészeti Lapok 1900. novemberi számából idézzük:
„Egészen természetesnek kell találnunk, ha a közönség, mely különösen a közlekedési eszközök fejlődése óta nagy előszeretettel keresi fel a főváros erdeit, féltékenyen őrködik azon, hogy a budai hegyvidék természetadta szépségét állandóan megóvja s az erdők ne jussanak oly állapotba, a melyben a vidék szépségét nem emelik és a kirándulóknak üdülést, árnyas utakat nem nyújthatnak. Ezek a követelmények teszik a székes-főváros erdőgazdaságát a rendesnél nagyobb mértékben közérdekűvé, de egyszersmind az itt működő erdőtiszteket is a szokottnál nehezebb feladat elé állítják.”
Guckler Károly megfogadta a szakértői javaslatot, és csökkentette a vágásterületek méretét. Vadas Jenő szakértői csapatának választékos stílusú, bölcs helyzetelemzése ma is érvényes, a budapesti erdészek ma is igyekeznek megfelelni az erdőket féltő budapestiek elvárásainak.
Dr. Thirring Gusztáv, statisztikus, földtajztudós, természetjáró 1900-ban Budapest környéke címen több mint 400 oldalas gyakorlati turistakalauzt írt. Ebben a Hármashatár-hegyi erdők története szempontjából igen fontos zárójeles megjegyzést tesz:
„A hegy nagy része egyébként az utóbbi években beerdősíttetett. (A főváros az 1885–1898. években a Budai hegyekben nem kevesebb mint 879 hektár kopár területet erdősített be 299,596 kor. költségen, az erdősítés leginkább a Hármashatárhegy csoportjában történik, nagyrészt fenyőkkel és pedig igen szép eredménnyel.)”
Riedl Gyula erdőmérnök néhány éve felkutatta és dokumentálta a budapesti erdőterületek változását. Budapesti erdők története című cikkében azt írja, hogy míg 1790-ben Budának, Óbudának és Pestnek 1320 hektár erdeje volt, Budapest erdeinek területe 1900-ra 1845 hektárra nőtt. Ebben már benne vannak a pesti oldal erdősávjai, de Budán sem csak a kopárrá vált erdőterületeket állították helyre, jelentős új erdőtelepítések is történtek. Később, 1953 és 1963 között Budán 119 hektár, Pesten 931 hektár erdőt telepített az erdészet. Az erdészet kezelésében lévő budapesti erdők területe állami erdővásárlásokkal is nőtt, 1962-re már 4175 hektár lett. Ma 5300 hektár.
A világháborúk és az erdők
A 20. század két világháborúja a budai erdőkben is óriási károkat okozott. Nem is mindig bombázások után lángoló erdőkre kell gondolnunk, elég, ha a fázó és éhező lakosság vágja ki a fákat. A második világháború letarolt erdeiről dokumentumunk is van. A Magyar Királyi Honvéd Légierő felvételei a Hármashatár-hegy környékéről 1944. április 14-én készültek. Megdöbbentő, hogy Óbuda és a Hármashatár-hegyi út közötti meredek oldalban alig maradt fa, a Guckler Károly út környékéről a háború alatt szinte teljesen eltűnt az erdő.
